Tájékoztatás a 2020. június 1-i iskolakezdéssel kapcsolatban.
Tisztelt Szülők!
Iskolánk igazgatója Mgr. Andruska Csilla az előzetes igények felmérése alapján ezúton tájékoztatja a Tisztelt Szülőket, hogy
2020. június 1-jétől,
a fenntartó döntése, a belső rendelkezések módosítása értelmében illetve az előírt szigorú higiéniai és biztonsági intézkedések bevezetésével
újraindul iskolánkon az 1.- 5. éfolyamokban
az oktatási és nevelési folyamat, valamint biztosítjuk az iskolai klub működését a bejelentett gyermekek részére, továbbá az iskolai étkezést is.
Ezzel kapcsolatos információk a következők:
1. Az első iskolakezdési napon, 2020. június 1-jén reggel, 7:00 órától várunk minden bejelentett gyermeket felnőtt kíséretében illetve csakis olyan személy kíséretében, aki egy háztartásban él a gyermekkel.
2. A szülő az iskola épületébe nem léphet be, ill. tudatosítani kell, hogy az épület előtti találkozásokra is érvényesek az aktuális higiéniai előírások (távolságok betartása, szájmaszk viselése).
3. A szülő az első iskolakezdési napon gyermeke átadásakor egy nyilatkozatot (magyar nyelven és szlovák nyelven) ad át a csoportot vezető pedagógusnak, amellyel a gyermek fertőzésmentességét igazolja. A nyilatkozat az iskolánk honlapján megtalálható, kinyomtatható és kitölthető. Abban az esetben, ha probléma van a nyomtatással, a gyermek iskolába lépésekor az ún. „fertőtlenítési ponton“- (testhőmérsékletmérés, kézfertőtlenítés) az említett formanyomtatvány kitölthető. Az egészséges gyermeknek ezen szülői nyilatkozaton kívül egyéb orvosi igazolást nem kell felmutatni.
Kivételt képeznek azon gyermekek, akiknek olyan krónikus betegségük van, ami köhögés-tüsszögéssel jár /pl. asztma, allergia.../gyermekorvosi vagy szakorvosi igazolást szükséges az első napon mellékelni.
4. A szülők minden tanítási napra 2 szájmaszkot biztosítanak a gyermekeknek - az egyikben érkeznek az iskolába, a másik tartalék. A szájmaszkot a tanulók csak bizonyos helyeken fogják használni – pl. folyosón helyszínváltáskor. Kiscsoportban való munkánál nem kötelező a szájmaszk viselése.
5. A szülő minden napra ellátja gyermekét megfelelő mennyiségű papírzsebkendővel is – legalább 1 csomag zsebkendő legyen minden tanulónál.
6. Az első napon az iskolába lépő tanulók számára hozzanak tiszta papucsot (benti lábbelit), saját poharat, ivóüveget. Tornaruha nem kell – a tanulók nem öltözhetnek át. Tisztasági csomag sem szükséges – adagolós szappant, fertőtlenítőt és papírkéztörlőt használnak majd a pedagógus utasításai alapján.
7. Minden reggel minden tanuló testhőmérsékletét mérjük, és kézfertőtlenítés után léphetnek az épületbe. Akinél lázat állapítunk meg, azt hazaküldjük.
8. Amennyiben a tanuló bármely okból kihagy tanítási napot/napokat, az iskolába való belépésnél újra mellékelni kell a szülői nyilatkozatot a fertőzésmentességről.
9. A gyermekeket a saját osztályuk tanulócsoportjába soroljuk. A tanulási időszak az első 4 tanítási óra lesz az alsó tagozat esetében illetve az első 5 tanítási óra az ötödikesek esetében. Ez alatt az idő alatt a beosztott pedagógus tartja a kompetenciafejlesztő foglalkozásokat.
10. Az egyes gyermekcsoportok egymástól elkülönítve mozoghatnak az iskola épületében. A tanulócsoportok között nem lesz átjárási lehetőség – a csoportok tagjai nem érintkezhetnek más tanulócsoport tagjaival.
11. Az ebédeltetés tanulócsoportonként zajlik majd. Az ebédkiadásra erre az időszakra külön szabályzás vonatkozik, amit szigorúan betartunk. Ezért az ebédeltetés elhúzódhat, így az iskolai klubot nem igénylő tanulók a saját csoportjuk ebédideje után tudnak hazamenni.
12. Ebédet minden iskolába érkező tanuló igényelhet, az otthon maradóknak viszont az ebédet nem tudjuk biztosítani.
13. Az iskolai klubot igénylő tanulók délutánra is az iskolában maradnak. Erre 16:00 óráig van lehetőségük. Ez után kerül sor az iskolaépület helyiségeinek fertőtlenítésére.
14. Az iskolába lépő tanulók az iskolában oldják meg napi feladataikat, házi feladatot már nem kapnak. A tanulásszervezés részleteiről a későbbiekben kapnak tájékoztatást.
Kérdés esetén forduljanak hozzánk bizalommal.
Hívhatják az iskola hivatalos telefonszámát
Tanulóinkat szeretettel várjuk!
Addig is jó készülődést, az otthoni tanulásban pedig, a még hátralevő rövid időszakra, kitartást kívánunk!
az iskola vezetése
Kelt: Léván, 2020. május 26-án
Édesanyám,
Virágosat álmodtam,
napraforgóvirág voltam álmomban,
Édesanyám,
Te meg fényes nap voltál,
napkeltétől napnyugtáig ragyogtál.
Tisztelt Szülők!
Engedjék meg, hogy a pedagógiai tanács döntése alapján ezúton ismertessem Önökkel iskolánk irányelveit tanulóink értékeléséhez az oktatás felfüggesztése által okozott rendkívüli helyzetben.
Az értékelés alapelvei
1. Nem lesznek osztályozva azon tantárgyak, amelyek eredetileg osztályozva voltak, de a felfüggesztett oktatás idején fennálló feltételek nem teszik lehetővé a tantárgy célkitűzéseinek teljes megvalósítását:
ezeknél a tantárgyaknál az értékelés „abszolválta“ lesz.
2. A tantárgyakon belül alkalmazni fogjuk a kombinált értékelés lehetőségét (osztályozás és szóbeli értékelés) az év végi értékelés során. Tehát figyelembe véve a diák tanulási lehetőségeit vagy osztályozva lesz (jegyet kap), vagy szóbeli értékelést kap (abszolválta – nem abszolválta).
Az értékeléshez szükséges adatok beszerzése
1. A tanulók oktatási teljesítményének értékeléséhez szükséges adatokat a tanár elsősorban a tanulók munkájából és a tanulókkal, esetleg szülőkkel folytatott beszélgetésekből meríti.
2. Értékelési alapként szolgálhatnak a tanulók által az otthoni előkészítés során kidolgozott projektek, komplex feladatok megoldása.
3. Az iskolai oktatás újrakezdése után írásbeli és a szóbeli vizsgáztatás-feleltetés legalább három hétig elmarad.
Magasabb évfolyamba való lépés
1. Elrendelhető azoknak a felső tagozatos tanulóknak a magasabb évfolyamba való lépés előtti vizsgáztatása, akik szubjektív okoknál fogva nem teljesítették a távoktatás követelményeit és az oktatás felfüggesztését megelőző időszakban elégtelen eredményeket értek el: magyar nyelvből, szlovák nyelvből és matematikából.
2. Azoknak a tanulóknak, akik az első félévben két vagy több tantárgyból elégtelen osztályzatot kaptak - vagy nem voltak osztályozva - bizottsági vizsgát kell tenniük leghamarabb két hónappal az újrakezdés után, de legkésőbb 2020. augusztus 31-ig.
Andruska Csilla
igazgatónő
Kelt Léván, 2020. április 24-én
Kedves diákok, szülők és iskolabarátok!
2020. április 22-én 14.30 órakor egy 30 perces online tornaórára kerül sor, amelyre a következő linken lehet bejelentkezni: https://www.facebook.com/events/1080597062310488/
Mindenki, akinek kedve és ideje van, csatlakozzon, lehet, világrekordot fogunk dönteni.
Köszönettel
ifj. Andruska Csilla
https://www.youtube.com/watch?v=g9oln0zb8II
A miénk a hála szava: köszönjük! Köszönjük a munkát mindazoknak, akik ma gyógyítanak, beteget ápolnak, tanítanak, a kereskedelemben dolgoznak, vezetnek, embert, árut és csomagot szállítanak, akik őrzik a rendet és vigyáznak ránk, akik tájékoztatnak, és akik most értünk tesznek, talpon vannak… Mi a legtöbbet azzal segítünk, hogy otthon maradunk.
„Veszem a szót, földobom a levegőbe, ott szétesik, és újra megfogom, és akkor valami más.”
(József Attila)
https://www.youtube.com/watch?v=QmLT_NKehvk
A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én József Attila születésnapján ünnepeljük, akinek az életműve megkerülhetetlen teljesítmény mind a költőutódok, mind a művészettel foglalkozók számára. Ebből az alkalomból minden évben irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal és -versenyekkel tisztelgünk a magyar líra előtt. A rendezvényeken klasszikus és kortárs költők versei egyaránt szerepelnek. Gyakran diákok, vagy éppen a ma is élő szerzők tolmácsolják a költeményeket.
A mai napon otthonainkban emlékezzünk meg a költészet napjáról!
Tisztelt Szülők!
A Juhász Gyula Alpiskola 1. évfolyamába a beiratkozás a 2020/2021-es tanévre
2020. április 24-én és 25-én lesz az iskola épületében.
A beiratkozáson csak a szülő, tehát gyermeke nélkül, vehet részt.
Szükséges dokumentumok a beiratkozáshoz:
a gyermek születési levele és
a törvényes képviselő személyi igazolványa.
Szíves figyelmükbe ajánljuk a beiratkozás megkönnyítése és felgyorsítása érdekében
a jelentkezési ív elektronikus kitöltésének lehetőségét.
Az elektronikusan kitöltött jelentkezési ívet kinyomtathatják (vagy kinyomtathatjuk a iskolában is), és magukkal hozhatják a beiratkozás napján. Természetesen nem kötelező az elektronikus jelentkezés, de így felgyorsítható a beiratkozás. A jelentkezési lap csak a törvényes képviselő saját kezű aláírása által válik érvényessé.
Az, aki elektronikusan szeretné kitölteni a jelentkezési lapot, a honlapunk bal oldalán megjelenő menü pontok alatt találja meg.
Köszönjük szépen!
Irányelv az alapiskolás tanulók értékeléséhez az oktatás felfüggesztése által okozott rendkívüli helyzetben1 a 2019/2020. tanévben
A tanulók értékelésének alapelvei a megszakított oktatás idejében:
biztosítson minden tanuló részére igazságos értékelését, tiszteletben tartva az otthoni felkészülés és távoktatás egyedi feltételeit összpontosítson a szóbeli visszajelzés nyújtására fogadja el a tanulók oktatási feltételeinek egyediségét.
Az értékelés alapelvei
1. A rendkívüli helyzet során, a folyamatos értékelést nem osztályozás formájában végezzük. A folyamatos értékelésnek konstruktív visszajelzés formájában kell történnie, amelyet a tanár a tanulónak ad a tanulás során. Motivációs jellegűnek kell lennie, meg kell neveznie a tanuló által elkövetett hibákat és megfelelő lépeseket javasolni a javításukra. A folyamatos értékelésnek erősen individualizált jellegűnek kell lennie, figyelembe véve a tanuló életkorát és egyéni sajátosságait, valamint a jelenlegi testi és lelki állapotát. 2. A folyamatos és az évvégi értékelésnél egyaránt különös figyelmet kell fordítani az otthoni felkészülés sajátosságaira, lehetőségeire és egyéni feltételeire a felfüggesztett iskolai oktatás során. 3. Az iskolaigazgató közli, hogy nem lesznek osztályozva azok a tantárgyak, amelyek eredetileg osztályozva voltak, de a felfüggesztett oktatás idején fennálló feltételek nem teszik lehetővé a tantárgy célkitűzéseinek elvárt, illetve teljes megvalósítását (pl. nevelési tantárgyak). Erről 2020. április 20-ig tájékoztatnia kell a tanulókat és törvényes képviselőiket. 4. A rendkívüli helyzet idején mindegyik alapiskolai évfolyamban a végső értékelést szóbeli értékelés formájában is el lehet végezni. 5. Egy, illetve több tantárgyon belül is alkalmazható a kombinált értékelés (osztályozás és szóbeli értékelés) az évvégi értékelés során. 6. A rendkívüli helyzet idején az első évfolyamban a folyamatos és az évvégi értékelés szóbeli értékelés formájában történik. 7. Célszerű a folyamatos és a végső értékelésnél figyelembe venni a tanuló önértékelését is. 8. Az egyes tantárgyak értékelési módját a rendkívüli helyzet idején az iskolaigazgató dönti el a pedagógiai tanáccsal konzultálva elektronikusan (pl. per rollam), a feljebb leírt pontok alapján. 9. A rendkívüli helyzet megszűnése után az iskola rövid jelentést készít a tanítás és az értékelés folyamatáról a tantárgybizottságok és módszertani szervezetek jegyzőkönyvei alapján és mellékletként csatolja ezt az intézményi oktatási programhoz.
Az értékeléshez szükséges adatok beszerzése
1. A felfüggesztett iskolai oktatás során a tanulók oktatási teljesítményének értékeléséhez szükséges adatokat a tanár elsősorban a tanulók munkájából és a tanulókkal, esetleg szülőkkel folytatott beszélgetésekből meríti. Értékelési alapként szolgálhatnak a tanulók által az otthoni előkészítés során kidolgozott projektek, komplex feladatok megoldása és
1 A rendkívüli helyzet, amelyt a 2020. március 16-án elfogadott iskolai oktatás felfüggesztése okozott, abban az esetben is tovább tart, ha az oktatás a tanév vége (2020. június 30.) előtt folytatódik.
önálló praktikus feladványok elvégezése, figyelembe véve az egyes tanulók egyedi körülményeit. 2. Nem ajánlott a tanulók értékelése tesztek és írásbeli vizsgák alapján. 3. A rendkívüli helyzet idejében az állami oktatási programban összefoglalt elsajátítandó készségek írásbeli ellenőrzésének a kötelessége megszűnik. 4. Az iskolai oktatás újrakezdése után írásbeli és a szóbeli vizsgáztatás legalább három hétig elmarad.
A tantestületi tanács
1. A tantestületi tanács, amely általában április 15-ig értekezik (értékelési tantestületi tanács) a felfüggesztett oktatás során nem tart ülést. 2. Amennyiben a tantestületi tanács osztályozó gyűlése a felfüggesztett oktatás időszakára esik, ennek pótlására az oktatás újrakezdése után legkésőbb két héttel kerül sor. Ha az iskolai oktatás 2020. június 15-ig nem kezdődik újra, az iskolaigazgató kezességet vállal a pedagógiai tanács gyűlésének elektronikus úton való megtartásáért (például per rollam) úgy, hogy a tanulók rendes időpontban kapják meg a bizonyítványt.
Végzettségi szint lezárása
1. A rendkívüli helyzet idején az összes tanuló, aki elvégzi az alapiskola alsó tagozata utolsó évfolyamát, alapszintű végzettségben részesül a következő függelékkel: „A tanuló alapszintű végzettségben részesült.” 2. A rendkívüli helyzet idején az összes tanuló, aki elvégzi az alapiskola felső tagozata utolsó évfolyamát, alsó középfokú végzettségben részesül a következő függelékkel: „A tanuló alsó középfokú végzettségben részesült.” Amennyiben kilencedikes tanulót objektív okoknál fogva bukás fenyegeti (például a félévi bizonyítványban 2 vagy több tantárgyból elégtelen osztályzatot kapott, vagy nem volt osztályozva), a következő tanév kezdete előtti megszabott időpontban lesz vizsgáztatva. 3. A rendkívüli helyzet idejében olyan értelmileg akadályozott tanuló, aki elvégzi az értelmileg akadályozott tanulók oktatási programja utolsó évfolyamát, alapszintű végzettségben részesül a következő függelékkel: „A tanuló alapszintű végzettségben részesült.” Ha az utolsó évfolyam tanulóját objektív okoknál fogva évismétlés fenyegeti, a következő tanév kezdete előtti megszabott időpontban lesz vizsgáztatva.
Magasabb évfolyamba való lépés
1. A rendkívüli helyzet idején egyetlen tantárgyból sem lehet „elégtelen” vagy „nem kielégítő eredményeket ért el” osztályzattal értékelni a tanulót, tehát nem lehet a tanulót évfolyamismétlésre kötelezni. 2. A rendkívüli helyzet idejében kivételes helyzetekben elrendelhető azoknak a felső tagozatos tanulóknak a magasabb évfolyamba való lépés előtti vizsgáztatása, akik szubjektív okoknál fogva nem teljesítették a távoktatás követelményeit és az oktatás felfüggesztését megelőző időszakban elégtelen eredményeket értek el. A vizsgáztatás leghamarabb két hónappal az oktatás újrakezdése után, vagy 2020. augusztus 31-ig lehetséges. A tanuló vizsgáztatásáról a tantestületi tanács hoz döntést.
3. A rendkívüli helyzet idejében azok a felső tagozatos tanulók, akik az első félévben 2 vagy több tantárgyból elégtelen osztályzatot kaptak vagy nem voltak osztályozva, legkésőbb 2020. augusztus 31-ig tehetik le a bizottsági vizsgát.
Pozsony, 2020. április 6.
Mgr. Branislav Gröhling, miniszter
Húsvét legnagyobb ajándéka a remény!
Iskolánk igazgatósága értesíti a Tisztelt Szülőket,
hogy tekintettel a jelenlegi járványügyi helyzetre a beíratás az idén a 2020/2021-es tanév 1. évfolyamába 2020. április végén és a gyermek jelenléte nélkül valósul meg.
Szintén a betegség terjedésének megelőzése miatt lehetőség nyílik a beíratási kérvényt elektronikus úton kitölteni az iskola honlapján keresztül.
Ha bárkinek segítségre van szüksége, illetve kérdése van a beíratással kapcsolatban, az alábbi telefonszámokon érdeklődhet munkanapokon 9:00 és 12:00 között: 036 6 221 565 a 0905 322 706 illetve a 0908 762 001
vagy e-mailben a zsmadlevice@gmail.com címen.
Kedves Szülők!
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. a szomszédos országokat is érintő járványügyi helyzetre tekintettel kezdeményezte a 2019/2020 –as tanévre meghirdetett „Szülőföldön magyarul“ program – nevelési, oktatási valamint tankönyv-és taneszköz támogatás – esetében a támogatási kérelmek benyújtási időszakának meghosszabítását a Bethlen Gábor Alap felett rendelkező Bizottságnál.
A Bizottság döntését követően az érdekelteket ezúton tájékoztatjuk az új időpontokról.
A Rákóczi Szövetség az iskolaválasztási kampányon folyamatosan dolgozik. A közösségi médiában, a magyarországi közmédiában, Felvidéken óriásplakátokon igyekszenek ráirányítani a figyelmet a döntés fontosságára.
A magyar iskolába beiratkozó kisgyermekek részére a Rákóczi Szövetség megvásárolta az iskolatáskákat, amelyeket a napokban már eljuttattak az iskolánkba.
A pillanatnyi nehéz helyzetre való tekintettel az iskolai beiratkozások időpontja és módja is változik.
Az iskolatáskák legkésőbb ősszel, az iskolakezdés időpontjában rendelkezésre fognak állni minden magyar iskolába lépő elsőosztályos kisdiáknak.
Köszönjük a Rákóczi Szövetség támogatását!
Egészségünk megőrzése szempontjából kiemelten fontos a rendszeres mozgás, ezért a közmédia április 6-ától napi rendszerességgel sugároz képzett szakemberek által vezetett tornagyakorlatokat. A közmédia fontosnak tartja, hogy az oktatási tartalmakat kibővítse a testnevelésórákkal, hogy ne csak a szellemi, hanem a fizikai fejlődésben is segítse az otthonukban tartózkodó gyermekeket, diákokat és a felnőtteket is.
A gyógytornászok csak olyan gyakorlatokat mutatnak be, amelyek figyelembe veszik a legidősebbek lehetőségeit is, de a fiataloknak is hasznosak és érdekesek. A gyakorlatsorok tehát mindenkinek szólnak, és szűk helyen is elvégezhetők.
A Mozogj otthon! adásai több csatornán is láthatók lesznek: a Duna TV, a Duna World, az M1 és az M5 is sugározni fogja; hétfőtől minden napszakban elérhetők lesznek a közmédia tévécsatornáin, és megtekinthetők a Mediaklikk.hu oldalon.
Számos felvidéki, magyarországi, erdélyi, vajdasági és kárpátaljai sportegyesület és egyéb szervezet csatlakozott a csapat és az YBS szurkolói csoport felhívásához, így szombaton 16.50-től magyarok ezrei énekelték egyszerre az Ismerős Arcok dalát.
"Ma azért is énekeltünk, hogy áténekeljük az újra lezárt határokat, és hogy közösségünk minden tagja érezze azt, hogy az összefogásban van a valódi erő. Összetartozunk, és senki sincs egyedül. Sokan énekeltek ma velünk az egész Kárpát-medencében, és szeretnénk ezt jövő szombaton megismételni, ezzel is jelezve az egységet, kitartást és egymás támogatását” – nyilatkozta Világi Oszkár, a DAC tulajdonosa.
A csallóközi foci központja és a magyarság egyik szimbóluma ezúttal is megmutatta erejét, hiszen a szurkolóknak nincs akadály, hogy bizonyítsák, mi egy vérből valók vagyunk!
Figyelem!
Örömmel vettük, hogy végre minket is elért az a megtiszteltetés, hogy anyanyelvünkön, az iskola nyelvén vehettük oktatási miniszterünk utasítását. Tisztelettel köszönjük!
Andruska Csilla - az iskola igazgatója
Kedves Kollégák!
"Azért vagyok pedagógus, hogy a természetnek nyers gyémántját, szép vigyázattal, csendben csiszoljam kristályba."
Boldog tanítók napját kívánok mindannyiatoknak, megköszönve áldozatos munkátokat ebben a nehéz időszakban is. Szeretettel kívánok kitartást és jó egészséget.
Andruska Csilla - iskolaigazgató
Köszönjük segítségüket!
A bejelentkezéshez szükséges felhasználónevet és bejelentkezési jelszót a tanulók megkapták a tanév elején. Ha elfelejtette a bejelentkezéshez szükséges felhasználónevet és bejelentkezési jelszót, kérjen információt az osztályfőnökétől.
Kedves Szülők,
a ma kiadott új utasítások szerint az otthoni oktatás a határozatlan időre meghosszabbított kényszerszünet miatt tovább folytatódik. Kérem Önöket, hogy továbbra is kísérjék figyelemmel iskolai honlapunkat, valamint a diákoknak küldött tananyagokat. Az iskolai honlapon megjelentetett edupage oldalra a minden iskolai év elején kiosztott személyre szóló kódjukkal tudnak bejelentkezni. Továbbá kérjük Önöket, hogy folytassák az elektronikus úton történő kapcsolattartást a pedagógusokkal és osztályfőnökökkel. További információk a honlapunkon lesznek elérhetők.
Mindenkinek jó egészséget kívánunk!
Kedves Szülők!
Diákjaink a jelenlegi helyzetben sem maradhatnak oktatás nélkül, ezért figyelmükbe ajánljuk az M5 TV online közvetítéseit, ahol különféle hétköznapi oktatási tartalmakat vetítenek.
Közleményük szerint hétfőtől minden hétköznap reggel 8.00-tól 14.30-ig a következő tematikájú műsorokkal készülnek: 8 órától 11 óráig az 5-8. osztályos diákoknak szánt Felsős című műsoraikat sugározzák, biológia, magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, művészetek és informatika témakörben.
11 órától 12 óráig nyelvleckéket sugároznak. Itt a Szólalj meg! című műsor két angol nyelvleckéjét adják egymás után. 11.30-tól 5 nyelven, 5-5 nyelvlecke követi egymást, hétfőnként német, keddenként francia, szerdánként olasz, csütörtökönként spanyol, péntekenként orosz nyelvtani feladatokkal.
https://mediaklikk.hu/digitalisoktatas
Valamint felhívjuk figyelmüket arra, hogy iskolánk pedagógusai az iskola honlapján küldik a feladatokat, ahova minden szülőnek hozzáférési kódja van. Kérjük kövessék figyelemmel, és továbbítsák gyermekeiknek. Köszönjük szépen az együttműködést!